Képviselők

BME KJK Hallgatói Képviselet
Sziasztok!
A képviselet fő célja, hogy ellássa a kari hallgatóság érdekeinek képviseletét a kar vezetőségénél és egyéb fórumokon, valamint támogassa a hallgatók közösségi tevékenységét. A Képviselet jelenlegi formájában 13 fővel működik, akiknek feladatai közé tartozik többek között az oktatási kérdésekben való segítségnyújtás, az öntevékeny körök munkájának támogatása, a kollégiumi férőhelyosztás, valamint különböző hallgatóknak járó ösztöndíjak bírálata. Az említett tevékenységeken felül kari rendezvények szervezésével is próbáljuk a hallgatóság hétköznapjait színesebbé tenni.
Ismerjetek meg bennünket!
Szalai Mór

Elnök
Az elnök tartja kézben a képviselet irányítását, aktívan besegít a projektekben. Különböző fórumokon, valamint a kar vezetőségénél képviseli a kari hallgatók érdekeit.
Elérhetőségek
Csanádi Petra

Alelnök, Utánpótlás felelős
Az utánpótlás felelős feladata, hogy utánpótlást képezzen a Képviselet, illetve a különböző Bizottságok számára különböző programokon és felkészítőkön keresztül.
Elérhetőségek
Dreiszig Dániel

Egyetemi Hallgatói Képviselő
Az EHK-képviselő az Egyetemi Hallgatói Képviseletben tevékenykedik, azaz egyetemi szinten képviselik a Kar hallgatóságát.
Elérhetőségek
Miokovics Patrik

Egyetemi Hallgatói Képviselő
Az EHK-képviselő az Egyetemi Hallgatói Képviseletben tevékenykedik, azaz egyetemi szinten képviselik a Kar hallgatóságát.
Elérhetőségek
Bagyinszki Dániel

Tankör felelős
A tankör felelős irányítja a Mentor Gárdát és felel az elsősök beilleszkedéséért és az utánpótlásért.
Elérhetőségek
Balogh Marcell

Juttatási-térítési felelős, Esélymentor
A juttatási-térítési felelős a pályázatokat és az ösztöndíjakat intézi, legyen szó tanulmányi, szociális vagy közösségi ösztöndíjról. A Kari Diákjóléti Bizzottság (KDJB) elnöke.
Elérhetőségek
Farkas Csaba

Kommunikációfelelős
A kommunikációfelelős kezeli a HK összes kommunikációs csatornáját, a honlaptól kezdve, az Instagramon át, a Facebook oldalig, hogy minél több információ jusson el hozzátok.
Elérhetőségek
Földes Balázs

Oktatási és tanulmányi felelős
Az oktatási és tanulmányi felelős foglalkozik minden a diákokat és tanárokat érintő tanulmányi üggyel. Összeállítja a ZH-, illetve vizsga-naptárat, és hallgatói kérdésekre válaszol.
Elérhetőségek
Földesi Bence

Kollégiumi felelős
A kollégiumi felelős legfontosabb feladata a kollégiummal kapcsolatos ügyek és teendők intézése. Ide tartoznak a felvételi pályázat lebonyolítása, szoba besoztás elkészítése és az általános kommunikáció fenntartása az épület gondnoka felé.
Elérhetőségek
Gurin Attila

Gazdasági felelős
A gazdasági felelős a Hallgatói Képviselet költségvetéséért felel. A rendezvények és programok beszerzési feladatait és költségvetéssel kapcsolatos teendőit is ő látja el.
Elérhetőségek
Lőrincz Lili

Közéleti felelős
A közéleti felelős feladata az öntevékeny körökkel való aktív kapcsolattartás. (Ezek a körök közösségi pontért végeznek munkát annak érdekében, hogy jobbá tegyék a közéletet.)
Elérhetőségek
Szrenka Viktória

Belső működési felelős
A belső működési felelős felel a Hallgatói Irodáért, illetve az elnökség munkáját segíti.
Elérhetőségek
Tóth Kristóf

Rendezvényfelelős
A rendezvényfelelős szervezi a jobbnál jobb programokat a Rendezvényszervező Bizottság élén, hogy minél több emlékezetes pillanatot éljetek át az egyetemi éveitek alatt.
Elérhetőségek
Rabi Csilla

Tanácskozási Jogú Tag, Külügyi felelős
A Külügyi felelős koordinálja az összes külföldi diákkal folytatott kommunikációt, valamint intézendő ügyeket.
Elérhetőségek
Berzsenyi Bence

Tanácskozási Jogú Tag
A Tanácskozási Jogú Tagok a Képviselet különböző projektjeiben vesznek részt, ezáltal segítve a HK munkáját.
Elérhetőségek