A Kollégiumról

A Baross Gábor Kollégium impozáns épülete Újbudán, a Bartók Béla út 17. szám alatt helyezkedik el, az egyetem karunk által használt épületeitől csupán néhány percnyi sétára. Számos busz-, villamos-, és metróvonal érhető el szintén rövid idő alatt, így egy szűk fél órán belül a frekventáltabb budapesti helyekre, pályaudvarokra is eljuthatunk. Nem elhanyagolható szempont a környéken található tengernyi kisbolt, étkezde, könyvtár, pláza, mozi, kulturális és sportolási lehetőség, vendéglátó- és szórakozóhely és ezen kívül szinte minden, amire egy egyetemistának szüksége lehet.

Image
Image
Az épület szép, régi kapuján belépve rögtön megérint a hely szelleme. Természetesen nem egy ijesztő kísértetre kell gondolni, hanem arra a légkörre, amit a kollégium falai magukból árasztanak. Az intézményben egy olyan lakóközösség él, melynek tagjai – csupa közlekedés-, jármű- és logisztikai mérnökpalánta – hasonló céllal kezdték meg felsőfokú tanulmányaikat: mérnökké akarnak válni. Ehhez azonban hosszú és rögös út vezet, amiben a kollégiumban szövődő barátságok, közös tanulások, bulizások, egymás átsegítése a gondokon is nagyon nagy szerepet játszik. Természetesen azzal, hogy az ember kollégiumban lakik, nem zárja el magát a külvilágtól sem, ugyanúgy barátkozhat külsős hallgatókkal is, hiszen a „Baross-palota” biztosít helyszínt a kar hallgatói rendezvényeinek, legyen az Szakestély, Kari napok vagy akár egy jó kis HaBár-buli, melyekről a Gólyahír további lapjain olvashattok bővebben.



Elérhetőségek

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Hallgatói Képviselet

Cím:
1114 Budapest, Bartók Béla út 17.

Ügyeleti idő:
Hétfő, Kedd, Csütörtök: 18:00 - 19:00

Vizsgaidőszakban:
Hétfő: 18:00 - 19:00

Kapcsolat

Általános kérdések:
info@kozlekkar.hu

Oktatással kapcsolatos kérdések:
oktatas@kozlekkar.hu

Kollégiumi kérdések:
kollegium@kozlekkar.hu

Ösztöndíjakkal kapcsolatos kérdések:
juttatas@kozlekkar.hu

Nemzetközi ügyekkel kapcsolatos kérdések:
international@kozlekkar.hu

©2024 BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Hallgatói Képviselet